„A legmagasabb kitüntetés
mások szolgálata.”

Max Brooks

Aktualitások

A szakembereinkkel készült interjúk már elérhetők a Vörösmarty Rádió Youtube csatornáján

2024-07-16 10:28
2023. november 17-től indult el a Vörösmarty Rádióban a Segít a Pedagógiai Szakszolgálat című, a szakszolgálati feladatellátásról szóló adássorozat felvétele.  Az elmúlt tanév során összesen 13 témában nyilatkoztak a szakterületükön kiemelkedő szakmai tudással rendelkező kollégáink a Vörösmarty Rádió fiatal riporterének, Török Laurának. A beszélgetések az alábbi linkeken hallgathatók meg: Dr. Mile Anikó, Gedő Ágnes: 10 […]
Elolvasom

Korai fejlesztés tábor

2024-06-27 13:33
Idén is megszerveztük a mára már hagyományosnak mondható Korai fejlesztés táborunkat. Fáradhatatlan szakembereink színes ötletekkel, játékokkal, egyedülálló szakértelemmel várták a kisgyermekeket és a családokat. Több héten keresztül, a gyerekek intenzív, komplex fejlesztésben részesülhettek a szárazföldön és a vízben egyaránt! Intenzíven működött a beszédindító csoportunk, a Bicskei Tanuszodában pedig BHRG fejlesztés zajlott a hét minden napján. […]
Elolvasom

Pedagógusnap 

2024-06-18 07:10
2024. június 7-én megtartottuk a hagyományos pedagógusnapunkat a Székhelyintézményben. Kollégáinknak átadtuk a megérdemelt elismeréseket.  A 2024. évi pedagógusnap alkalmából kiemelkedő szakmai munkájukért az Év Kiváló Pedagógusa díjban részesültek: 1. Bácskai Györgyi gyógytestnevelő – Bicskei Tagintézmény 2. Párkányi Mónika logopédus – Dunaújvárosi  Tagintézmény 2. Horváth Adrienn gyógypedagógus – Enyingi Tagintézmény 3. Ujvári Ivett  gyógypedagógus- Martonvásári Tagintézmény 4. Németh-Moór Judit logopédus – Móri Tagintézmény 5. Kondor-Turi Brigitta logopédus – Sárbogárdi Tagintézmény 6. Rozsos-Urbán Eszter logopédus – Székesfehérvári Tagintézmény […]
Elolvasom

Gyógyúszó-verseny a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Móri Tagintézményének szervezésében

2024-06-05 10:42
Láposi Béla gyógytestnevelő és Molnár István testnevelő több mint 15 évvel ezelőtt megálmodták és megvalósították a gyógytestnevelésre járó gyermekek úszóversenyét, melyet azóta is hagyományosan megtartunk minden évben. A Covid-járvány miatt sajnos a gyógyúszás foglalkozások elmaradtak, ennek következtében a tanulói létszám jelentősen csökkent. Az idei tanévben a gyógyúszó-versenyt a kis létszám ellenére is megtartottuk, mert nagyon […]
Elolvasom

Pedagógusnapi kirándulás és családi nap

2024-05-30 13:15
Az éves pedagógusnapi kirándulásunkat összekötöttük az intézményi családi napunk megszervezésével. Kollégáink a párjukkal, gyermekeikkel, vagy éppen az unokájukkal vettek részt a programon. Helyszínül a Vértes Tábort választottuk, ahol sokféle lehetőség adódott a kellemes időtöltésre. A vállalkozó szellemű résztvevők kipróbálhatták a mezítlábas ösvényt és használhatták a különböző sporteszközöket. Szerencsére az időjárás is kedvezett az egész napos […]
Elolvasom

Továbbra is hallható a székesfehérvári Vörösmarty Rádióban a Segít a pedagógiai szakszolgálat című műsor!

2024-01-25 14:11
A felvételek tovább folytatódtak, hogy péntek délutánonként még egy ideig hallgatható legyen a Szakszolgálatról szóló sorozat a Vörösmarty Rádióban. Így Várbíró Zita a Szakszolgálat logopédiai ellátásáról, beszédfejlődésről, nyelvi késésről, írás- olvasás készültségről beszélgetett Török Laurával. Barta Tamás a pályaválasztással kapcsolatos bizonytalanságokról, Ulicza Henriette a serdülőkori szorongásról, alkalmatlanságérzésről, iskolai kiégésről lesz hallható. Bordácsné Ágoston Krisztinát az […]
Elolvasom

Pedagógiai szakszolgálatok 10 éve című konferencia

2023-10-11 12:33
2023. október 6-án sikerrel zajlott le az intézmény fennállásának tízéves jubileumát is ünneplő, Pedagógiai Szakszolgálatok Hetét záró konferenciánk. A rendezvény az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar előadótermeiben zajlott, ami méltó helyszínnek bizonyult a Pedagógiai szakszolgálatok 10 éve című konferencia lebonyolításához.A program Mészáros Attila alpolgármester és Prof. Dr. Györök György egyetemi tanár, dékán köszöntőjével vette […]
Elolvasom

Ruff Gáborné kitüntetése

2023-09-25 06:29
2023. szeptember 21-én a Főigazgatóság a Móri Tagintézménybe látogatott. A tagintézményi értekezleten sor került a 2022/2023-as tanév nem pedagógus munkakörű dolgozója kitüntetés átadására is. Ruff Gáborné Tündinek szeretettel gratulálunk!
Elolvasom

Meghívó a Pedagógiai Szakszolgálatok 10 éve című jubileumi konferenciára

2023-09-21 07:04
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk a 2023. évi Pedagógiai Szakszolgálatok Hete rendezvénysorozatot záró jubileumi szakmai konferenciánkra!
Elolvasom

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálatnál

2023-09-21 06:42
Hagyományos rendezvénysorozatunk 2023. október 2-6. között kerül megrendezésre. Az idei programjainkkal a pedagógiai szakszolgálati intézményrendszer országos megalakulásának 10. évfordulóját ünnepeljük. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
Elolvasom

Pedagógusnapi elismerések

2023-06-20 13:49
2023. június hónapban tartottuk a már hagyományosan megrendezésre kerülő intézményi pedagógusnapot. A 2022/2023-as tanévben végzett elhivatott és lelkiismeretes munkájukért pedagógusnapi elismerésben részesültek a következő kollégák: Palotás Péter gyógytestnevelő – Bicskei Tagintézmény Kochán Krisztina gyógypedagógus – Dunaújvárosi Tagintézmény Gergely Kinga gyógypedagógus – Martonvásári Tagintézmény Pávitsné Vági Erika logopédus – Móri Tagintézmény Szabóné Bögyös Orsolya konduktor – […]
Elolvasom

Tagintézmény-vezetői pályázatok

2023-05-31 09:59
FMPSZ Martonvásári Tagintézménye – tagintézmény-vezető https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/16085 FMPSZ Martonvásári Tagintézménye – tagintézményvezető-helyettes https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/16090 FMPSZ Sárbogárdi Tagintézménye – tagintézmény-vezető https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/16077
Elolvasom

Erasmus+ mobilitás Belgiumban

2022-10-12 06:51
2022 októberének első hetében 3 kollégánknak nyílt lehetősége arra, hogy Erasmus+ mobilitásra utazzon Belgiumba a WBE (Wallonie-Bruxelles Enseignement) belga partnerünk közreműködésével. Dr. Sántha-Malomsoki Ágnes, Pinczés Gréta és Gedő Ágnes 2022. október 3-tól 7-ig, összesen 5 napon keresztül vettek részt job-shadowing-on Liege-ben és a környező városok iskoláiban. A sikeres pályázat megírása közel fél éven keresztül zajlott […]
Elolvasom

Nyitó-záró értekezlet 

2022-09-05 08:35
2022. augusztus 31-én tartottuk a hagyományos nyitó-záró értekezletünket. A jelenlévők köszöntése és az új kollégák bemutatása után Dr. Mile Anikó főigazgató asszony beszámolt a 2021/2022-es tanév történéseiről, értékelte a szakszolgálati feladatok ellátását tagintézményi bontásban és összesítve. Ezt követően elfogadtuk a módosított Szervezeti és Működési Szabályzatot, majd a munkaközösség-vezetők beszámolói következtek: értékelték az elmúlt tanév eredményeit […]
Elolvasom

Erasmus+ Mobilitási projektek – a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat nyertes pályázata

2022-06-28 08:56
Szakszolgálatunk először nyert a Tempus Közalapítvány 2022. évi Erasmus+ pályázatán. A Mobilitási projektek kategóriában, a Rövid futamidejű mobilitási projektek a köznevelési szektorban (KA122SCH) típusban kaptunk támogatást. A kategóriánkban összesen 46 pályázat nyert, közülük a beadott pályázatunk alapján a 12. helyre rangsoroltak bennünket. A nyertes pályázat száma: 2022-1-HU01-KA122-SCH-000072127 A projekt címe: A belga „területi pólus” rendszer […]
Elolvasom

Szakmai délelőtt a Székhelyintézményben

2022-06-21 07:11
2022. június 20-án a győri Sün Balázs Óvoda részeként működő utazó gyógypedagógiai hálózat munkatársai látogattak el hozzánk a Székhelyintézménybe, összesen 16 fővel. Feladatuk a Győr város által fenntartott óvodák sajátos nevelési igényű, valamint beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekeinek ellátása. Színvonalas szakmai előadássorozatot szerveztünk számukra. Az előadások kiválasztásakor elsődleges szempont volt, hogy bemutassuk a jó gyakorlatainkat, illetve […]
Elolvasom

Záró igazgatótanácsi értekezlet

2022-06-17 12:48
2022. június 16-án Sáregres-Rétimajorban tartotta a kibővített igazgatótanács a tanév szorgalmi időszakának utolsó értekezletét. Az igazgatótanácsi értekezleten a nyári ellátás és nyitvatartás, a következő tanév tervezési-szervezési feladatai, valamint az adminisztratív és operatív tennivalók egyeztetése történt meg. Az értekezletet után rövid sétára volt lehetőségünk a Lótusz- és rózsakertben, a halastavaknál, majd Aranyponty vendéglőben közös ebéddel zártuk […]
Elolvasom

Bicskei Tagintézményünk elismerése

2022-06-01 12:01
A Bicskei Tagintézmény családbarát szolgáltató hely lett. Mit is takar mindez? „A Családbarát Hely olyan szervezet, mely a munkáltató és a munkavállaló, valamint a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevő szempontjainak kölcsönös figyelembevételével támogatja a családon belüli szerepek betöltését. Figyelembe veszi a családok élethelyzetének változásait, csökkentve ezzel a szervezet elvárásainak és a családi környezet igényeinek […]
Elolvasom

Pedagógusnapi elismerések

2022-05-31 15:00
2022. május 30-án tartottuk a már hagyományosan megrendezésre kerülő intézményi pedagógusnapot. A 2021/2022-es tanévben végzett elhivatott és lelkiismeretes munkájukért pedagógusnapi elismerésben részesültek a következő kollégák: Varga Andrea gyógypedagógus – Bicskei Tagintézmény Prohászka Frigyes logopédus, igazgatóhelyettes – Dunaújvárosi Tagintézmény Dian-Szentesi Nóra pszichológus – Enyingi Tagintézmény Pálinkásné Tehenes-Varga Mária gyógypedagógus – Martonvásári Tagintézmény Boncza Katalin gyógypedagógus – […]
Elolvasom

Mozgás Napja 2022. május 4.

2022-05-19 06:04
Intézményünk holisztikus szemléletében a rendszeres mozgás mellett a rekreációra is nagy hangsúlyt fektetünk, fontosnak tartjuk az egészségmegőrzést, a testi és szellemi felfrissülést. Ezért is neveztünk be a 2022. május 4-re meghirdetett Országos Mozgás Napja programba. Szakszolgálatunk gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás, illetve a gyógytestnevelés szakfeladatot végző kollégái vállalták a program koordinálását, a megszervezett mozgásos aktivitásokhoz pedig a tagintézményekben dolgozó […]
Elolvasom

Terápiás kutyák a Szakszolgálatnál

2022-04-28 07:49
2022 márciusában a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat tagintézményeiben és telephelyein kilenc alkalommal jelentek meg a „négylábú tanársegédek”.  Az alkalmanként kétórás program során a Pata és Mancs Terápiás és Oktatási Egyesület tapasztalati szakértői (gyógypedagógus-terápiás kutya felvezető-habilitációs kutya kiképzője és pszichológus szakemberek) mutatták be a segítő kutyák, azon belül a terápiás kutyák alkalmazhatóságának jogszabályi feltételeit és sokrétű […]
Elolvasom

A Pető Intézetben jártunk

2022-04-07 13:20
2022. április 7-én látogatást tettünk a Pető Intézetben. Összesen heten utaztunk Budapestre, hogy egy rendkívül intenzív szakmai délelőttön vegyünk részt. Makk Ádám igazgató és vezetőtársai; Liptákné Papp Judit, Kiss Anna és Gruber Mónika részletesen bemutatták az intézményük működését. Végigkalauzoltak bennünket a szakszolgálat, az általános iskola és a szakiskola termein, bepillanthattunk a különböző életkorú és állapotú […]
Elolvasom

Záró sajtóközlemény

2022-04-07 12:42
2022. | 03. | 25. SZÉKESFEHÉRVÁRI TANKERÜLETI KÖZPONT SAJTÓKÖZLEMÉNY EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT! SZAKMAI INNOVÁCIÓ ÉS FEJLESZTÉS A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓDOT IGÉNYLŐ GYERMEKEKÉRT – AZ EFOP 3.1.6-16-2017-00034 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIÁJA Sikeres uniós projektet zárt a Székesfehérvári Tankerületi Központ. A közel 4 évig tartó fejlesztés egyszerre  célozta  a különleges bánásmódot igénylő gyermekek  fejlesztését, a helyi  köznevelési intézmények innovációját és […]
Elolvasom

Projektzáró Konferencia

2022-03-26 11:11
2022. március 25-én került sor a Szakmai innováció és fejlesztés a különleges bánásmódot igénylő gyermekekért című, EFOP-3.1.6-16-2017-00034 azonosítószámú, 2018. május 1-től 2022. március 31-ig tartó uniós projekt zárókonferenciájára Székesfehérváron, a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat székhelyén. A négy éves szakmai fejlesztés tapasztalatairól beszámoltak a kedvezményezett intézmények vezetői, neves előadók tolmácsoltak a témához kapcsolódó előadásokat, a programot rajzkiállítás és […]
Elolvasom

A hangtani tudatosság diagnosztikája és fejlesztésére irányuló eszközcsalád – kollégánk alkotása

2021-12-02 07:40
A sikeres iskolakezdés elengedhetetlen feltétele a hangtani tudatosság megfelelő szintű fejlettsége. A beszédhangok és az őket reprezentáló betűk pontos azonosítása elengedhetetlen a jó olvasási teljesítmény kialakításához. Kiadványaink játékosan, a nyelvi kreativitást  készségszintre fejlesztve segítik hozzá a tréningben résztvevő növendékeket az írás-olvasás megfelelő készültségéhez. Az első kiadványunk a Hangtani Tudatosság Gyorsteszt, mellyel a szűrések elvégzését követően […]
Elolvasom

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete Enyingen

2021-11-23 07:46
A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Enyingi Tagintézményében a PSZH rendezvénysorozat keretében szerveztük meg nyitott foglakozásainkat és szakmai műhelyeinket 2021. november 8-11. között. Tanuljunk nevetni – multiszenzoros tanulássegítés címmel Vass Gabriella gyógypedagógus tartott szakmai műhelymunkát a Batthyány Fülöp Általános Iskola és Gimnázium pedagógusainak. Dian-Szentesi Nóra és Zaka Dóra pszichológusaink Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola ötödik osztályos […]
Elolvasom

PSZH online zárókonferencia

2021-11-15 09:30
2021. november 12-én online valósítottuk meg a Pedagógiai Szakszolgálatok Hete Zárókonferenciáját. Szokás szerint belső pályázatunk nyerteseit kértük fel előadónak, az idei pályázat elnevezése „Szénből gyémánt” volt. Évről évre nő az érdeklődés a belső pályázatunk iránt, melyre szakszolgálati feladattal kapcsolatos innovációkat várunk. Az előző tanévben már sok pályamű közül választottuk ki a legjobbakat, így a 2021. […]
Elolvasom

Tájékoztatás a Megyei Szakértői Bizottság telefonos ügyfélszolgálati idejéről

2021-09-28 08:20
Kedves Szülők, Partnereink! A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Megyei Szakértői Bizottsága a szakmai munka zavartalan végzése érdekében arra kéri Önöket, hogy lehetőség szerint az alábbiakban részletezett ügyfélszolgálati időben keressenek bennünket telefonon. Emailben a továbbiakban is a szokásos módon fogadjuk megkeresésüket, melyre igyekszünk 1-2 munkanapon belül válaszolni, vagy a szükséges intézkedést megtenni. Ügyfélszolgálati idő (nem azonos […]
Elolvasom

Nyitó-záró értekezlet

2021-09-07 08:45
2021. augusztus 31-én tartottuk a hagyományos  nyitó-záró értekezletünket. A jelenlévők köszöntése és az új kollégák bemutatása után Dr. Mile Anikó főigazgató asszony beszámolt a 2020/2021-es tanév történéseiről, értékelte a szakszolgálati feladatok ellátását tagintézményi lebontásban és összesítve is. Ezt követően elfogadtuk a módosított Szervezeti és Működési Szabályzatot, majd a munkaközösség-vezetők beszámolói következtek; akik értékelték az elmúlt […]
Elolvasom

Tanévindító rekreációs tréning

2021-09-07 07:17
2021. augusztus 23-án és 26-án Rekreációs tréninget tartottunk a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat vezetőinek, pedagógus, valamint nem pedagógus munkatársainak. A tanév vége felé a legtöbb kollégánk elfáradt, kimerült, ez adta az okot a tréning kidolgozásához. A tanévindító programon a regeneráció három fontos tényezőjét tettük fókuszba, a program során a testi állapot, a gondolkodás és az […]
Elolvasom
A gyógytestnevelésről

A gyógytestnevelésről

2021-08-12 15:25
2021. augusztus 11-én a Vörösmarty Rádióban a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat gyógytestnevelés szakfeladatát mutatta be Kaliczáné Szalai Katalin, a Bicskei Tagintézmény igazgatója és Szőke Eszter, a megyei gyógytestnevelés munkaközösség vezetője. A beszélgetés elején kitértek arra, hogy mi különbözteti meg a gyógytestnevelést a gyógytornától, majd részletezték, hogy milyen problémákkal lehet igénybe venni a gyógytestnevelést, mik a feltételei az […]
Elolvasom
A gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozásról

A gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozásról

2021-08-05 18:57
2021. augusztus 4-én a Vörösmarty Rádióban a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás szakfeladatát mutatta be Nagyné Burka Brigitta, a Székesfehérvári Tagintézmény igazgatóhelyettese és Fehér Gyöngyi konduktor, gyógypedagógus, a Bicskei Tagintézmény korai fejlesztő szakembere. Először a korai fejlesztés fontosságáról, a bekerülés, az elérhetőség lehetőségeiről adtak tájékoztatást a hallgatóknak, valamint szó esett a […]
Elolvasom

Az iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátásról

2021-07-28 09:51
Intézményünk iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátásáról beszélgettünk a Vörösmarty Rádióban 2021. július 28-án. Az interjún Gedő Ágnes szakmai és koordinációs főigazgató-helyettes, valamint Eipel Ilona, a Dunaújvárosi Tagintézmény iskola-, óvodapszichológiai koordinátora vettek részt. Szó esett az iskolákban, óvodákban zajló pszichológiai ellátásról – a pedagógiai szakszolgálat tevékenysége ennél a szakfeladatnál elsődlegesen az intézményi pszichológusok koordinálása, támogatása. Segítséget nyújtunk számukra az […]
Elolvasom

A továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadásról

2021-07-22 07:34
2021. július 21-én a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat továbbtanulási és pályaválasztási tevékenységéről beszélgettünk a székesfehérvári Vörösmarty Rádióban. Benkő-Pogonyi Ildikó pályaválasztási tanácsadó, valamint Barta Tamás pályaválasztási tanácsadó pedagógus, munkaközösség-vezető vett részt a beszélgetésben, melynek során továbbtanulási és pályaválasztási tanácsadással kapcsolatos információkat osztottak meg a hallgatókkal. Igyekeztek kiemelni a tanácsadói munka sokrétűségét, a pályaorientáció fontosságát. Szó esett […]
Elolvasom
Vörösmarty Rádióban - FMPSZ Nevelési tanácsadásról

A nevelési tanácsadásról

2021-07-14 18:22
2021. július 14-én a nevelési tanácsadás szakfeladatról beszélgettünk a Vörösmarty Rádióban. Gránitzné Kratancsik Rita, a Gárdonyi Tagintézmény igazgatója a gyógypedagógia területét képviselte, Szakács Nóra, a Székesfehérvári Tagintézmény pszichológusa a pszichológiai megsegítést ismertette. Bemutattuk, hogy mi is pontosan a nevelési tanácsadás, milyen fő tevékenységek jelennek meg a pszichológiai és pedagógiai ellátás során és hogy milyen jellegű […]
Elolvasom

A járási szakértői bizottsági tevékenységről

2021-07-07 10:56
2021.07.07-én a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat járási szakértői bizottsági tevékenységének bemutatásával folytatódott szakfeladataink ismertetése a székesfehérvári Vörösmarty Rádióban. Móricz Julianna, a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Sárbogárdi Tagintézményének igazgatóhelyettese, a járási szakértői bizottsági tevékenység munkaközösség-vezetője és Pápai Katalin Andrea, a Székesfehérvári Tagintézmény igazgatója tájékoztatták a hallgatókat a szakfeladathoz kapcsolódó legfontosabb információkról. Elsőként szó esett arról, hogy a […]
Elolvasom

A megyei szakértői bizottsági tevékenységről

2021-07-02 06:45
2021. június 30-án a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat megyei szakértői bizottsági tevékenységéről beszélgettünk a székesfehérvári Vörösmarty Rádióban. Dr. Lakatosné Pintér Anita, a Megyei Szakértői Bizottsági Munkaközösség vezetője, valamint Hargitai Enikő főigazgató-helyettes, bizottságvezető vett részt a beszélgetésben, melynek során a sajátos nevelési igény megállapításával kapcsolatos információkat osztottuk meg a hallgatókkal. Igyekeztünk eloszlatni a vizsgálattal és a […]
Elolvasom

Záróértekezlet

2021-06-29 13:00
2021. június 28-án a Martonvásári Tagintézmény szervezésében került sor az igazgatótanács hagyományos tanévzáró rendezvényére a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat vezetőinek részvételével. Az igazgatótanácsi értekezlet a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ nagytermében zajlott, az igazgatók beszámoltak a tagintézmények egész tanéves munkájáról, eredményekről és nehézségekről. Már a második nehéz tanévet vittük végig a járványidőszakban, köszönet minden pedagógus és nem pedagógus kollégának […]
Elolvasom

A tehetséggondozásról

2021-06-24 15:26
2021.06.23-án a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat tehetséggondozás szakfeladatának bemutatásával folytatódott tevékenységeink ismertetése a székesfehérvári Vörösmarty Rádióban. Dr. Nochtáné Bakonyi Erika, a FMPSZ Székesfehérvári Tagintézményének tehetségkoordinátora, munkaközösség-vezető, valamint Lakos Angéla, a FMPSZ Dunaújvárosi Tagintézményének tehetségkoordinátora foglalták össze a területtel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Érintették a tehetséggondozó tevékenység segítő jellegét az intézményháló, családok, kliensek szempontjából. Kiemelték a tehetségjegyek […]
Elolvasom

A Bicskei TV felvételei tagintézményünkben

2021-06-17 10:51
A Bicskei TV két alkalommal is a Bicskei Tagintézményben járt, ahol interjút készítettek Kaliczáné Szalai Katalin igazgatóval és Gergely Péter pszichológussal. A beszélgetés során a nézők megismerkedhettek a Bicskei Tagintézmény munkájával, információkat kaphattak az ellátott feladatokról, az ellátás igénybevételének lehetőségeiről, valamint néhány kép erejéig bepillantást nyerhettek az intézmény falai közé. Gergely Pétert, a tagintézmény pszichológusát […]
Elolvasom

A logopédiai ellátásunkról

2021-06-17 07:12
2021. június 16-án a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat logopédiai ellátását mutattuk be a székesfehérvári Vörösmarty Rádióban. Magyarné Várbíró Zita, az FMPSZ Enyingi Tagintézményének igazgatóhelyettese, a Logopédiai Munkaközösség vezetője, valamint Prohászka Frigyes, a Dunaújvárosi Tagintézmény igazgatóhelyettese voltak a rádió vendégei. A beszélgetés során közelebb hoztuk a hallgatókhoz a logopédia fogalmát és kérdésköreit, majd szó esett a […]
Elolvasom

Szakszolgálat a Vörösmarty Rádióban

2021-06-09 09:33
Június 9-től összesen 10 héten keresztül bemutatkozik a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat a székesfehérvári Vörösmarty Rádióban! Szerdánként 9.00 és 10.00 óra között élő beszélgetés zajlik a stúdióban, melynek során bemutatjuk az általunk ellátott szakfeladatokat. Fontos számunkra ez a szereplési lehetőség, hiszen a médián keresztül szélesebb körben tájékoztathatjuk klienseinket, partnereinket a pedagógiai szakszolgálatnál igénybe vehető ellátásokról. Első […]
Elolvasom

Kedves Szülők, Partnereink!

2021-04-19 07:48
Az emberi erőforrások minisztere 21/2021 (lV/26) EMMI határozata alapján 2021. május 7-ig intézményünkben a pedagógiai szakszolgálati ellátást elsősorban a személyes találkozást helyettesítő, alternatív technikák alkalmazásával valósítjuk meg.
Elolvasom

Tisztelt Szülők és Partnereink!

2021-03-05 17:11
Az emberi erőforrások minisztere 17/2021. (lll.5.) EMMI határozata alapján a személyes jelenlétet igénylő pedagógiai szakszolgálati ellátást intézményünkben 2021. március 8-tól  2021. április 6-ig korlátozottan működtetjük, a szakszolgálati feladatokat lehetőség szerint online módon, alternatív technikák alkalmazásával valósítjuk meg.
Elolvasom

Felnőttek vizsgálata

2021-01-20 20:17
Intézményünk járási és megyei szakértői bizottsága állapotmegismerés céljából, tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkezők esetében felnőttek részére is végez vizsgálatot. Az alábbi linken megtalálható a vizsgálathoz szükséges jelentkezési lap és tájékoztató.
Elolvasom

A Pedagógiai Szakszolgálatok Hetének Zárókonferenciája

2020-12-18 08:46
2020. december 16-án a hagyományokhoz híven megtartottuk éves Zárókonferenciánkat, idén először online formában. A Teams felületén közel 200 résztvevő gyűlt össze, hogy meghallgassa belső pályázatunk nyerteseit. A Pedagógiai Szakszolgálatok Hete rendezvénysorozat zárókonferenciája ráépült a 2019 őszén előzetesen meghirdetett „Bontakozó” belső pályázatunkra. A nyertes pályázók díja volt a zárókonferencián történő előadási lehetőség – összesen hét szakszolgálati […]
Elolvasom

Rendhagyó ajándékozás Bicskén

2020-12-17 14:57
Az idei karácsony a Bicskei Tagintézményben egy kicsit más. Közösen a kollégákkal úgy döntöttünk, hogy idén nem egymást ajándékozzuk meg, hanem Bogit és családját. Bogi  egy súlyosan-halmozottan sérült lány, aki már baba kora óta hozzánk jár fejlesztésekre. Évek óta Tagintézményünk koduktorai segítik őt a fejlődésben. Bogi heti rendszerességgel érkezik a  nagymamájával, aki szintén fáradhatatlanul vesz […]
Elolvasom

Pályázati felhívás

2020-12-17 14:36
Rajzold le, mit jelent neked a karácsony!Emeld ki a karácsony szépségét, a család hogyan éli meg a karácsonyi ünnepség meghitt pillanatait! Javasoljuk, hogy a rajzok legyenek minél részletesebbek és színesebbek!A rajzok bármilyen eszközzel készülhetnek A4-es méretben. Korosztályok:korcsoport: óvodásokkorcsoport: 1-2. osztályosokkorcsoport: 3-4. osztályosok Minden jelentkező csak egy alkotással indulhat a pályázaton.Minden korosztályban 3-3 művet fogunk díjazni. […]
Elolvasom

Viszlát, hiszti! Izmindi Katalin és Mező Adrienn könyve

2020-12-09 21:14
A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Móri Tagintézményének kollégái szeretettel ajánlják mindenki figyelmébe a nagyobb könyvportálokon már rendelhető, frissen megjelent mesekönyvet, melynek társszerzője Izmindi Katalin gyógypedagógus kollégánk. A gyermekkori hiszti kezelése minden szülőnek igazi kihívás. A mesekönyv abban próbál meg segíteni a gyerekeknek, hogy felismerjék érzelmeiket, így megkönnyíti az indulatok kifejezését és kezelését. A kötet a kétségbeesett szülőknek […]
Elolvasom

Tehetségazonosító vizsgálatra felkészítő online képzés

2020-12-09 07:26
A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat tehetséggondozó munkaközössége által kidolgozott, az FMPSZ Székesfehérvári Tagintézményének diagnosztái által kipróbált szakmai és gyakorlati tehetségazonosítási folyamatok tapasztalatainak átadására 2020.12.01-jén és 2020.12.03-án került sor online szakmai képzés keretlében. A képzésen a FMPSZ tagintézményeinek delegáltjai vettek részt (pszichológusok, pedagógusok, gyógypedagógusok, tehetséggondozó koordinátorok). A két szakmai nap alkalmával a teljes és komplex vizsgálati […]
Elolvasom

Ismerd fel és tegyél ellene!

2020-12-07 09:42
Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága a gyermekjogok magyarországi helyzetéről szóló aktuális jelentését 2020 elején hozta nyilvánosságra. A jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy a gyermekeket érő erőszak minden formájával szemben fel kell lépni! Ugyanakkor üdvözöl minden olyan felületet és eszközt, ahol a gyermekek segítséget kérhetnek és kaphatnak, ha bántalmazás áldozataivá válnak. Hogy mit teszünk a Gyermekjogi […]
Elolvasom

Palotai úti esték

2020-12-01 14:46
A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Székesfehérvári Tagintézményének Palotai úti telephelyén a 2020/2021-es tanévben is megrendezésre kerül a „Palotai úti esték” programsorozat. Tekintettel a járványidőszakra, online szervezünk meg különböző témákban a mindennapi munkánkat is érintő, pedagógiai, gyógypedagógiai, pszichológiai kérdéseket feldolgozó előadásokat. Az esték célja, hogy együtt gondolkozzunk, beszélgessünk, tapasztalatot cseréljünk és rávilágítsunk egy-egy szakterületen belüli problémás, […]
Elolvasom
Vissza az iskolába, óvodába

Vissza az iskolába, óvodába

2020-06-02 18:41

A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kiadványa óvodások, kisiskolások szüleinek a gyerekek intézménybe történő visszailleszkedésének megkönnyítésére.

Vissza az iskolába, óvodába kiadvány letöltése

Elolvasom

Online segítségnyújtás a Fejér megyei pedagógusok és szülők részére a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálatnál

2020-04-08 16:11
A koronavírus járvány miatt a megszokott életvitelünk hirtelen megváltozása, az aggodalom, tehetetlenség, bizonytalanság nehéz helyzetet jelent és komoly alkalmazkodást igényel mindenki részéről. Ez krízishelyzetnek tekinthető, mivel nincsenek rá ismert, bevált megoldási mintáink. A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálatnál 2020. április 7-től elindul egy, speciálisan a járványhelyzetre reagáló, a pedagógusok és a szülők online/digitális módon történő megsegítését […]
Elolvasom

A koronavírus miatt elrendelt rendkívüli helyzet

2020-03-16 17:16
A koronavírus miatt elrendelt rendkívüli helyzet miatt a pedagógiai szakszolgálatok nem fogadhatnak gyermekeket sem egyénenként, sem csoportos formában. Ezért a személyes jelenlétet igénylő feladatellátás 2020. március 16-tól határozatlan ideig szünetel. Intézményünkben az egyes feladattípusok esetében az iránymutatások szerint kizárólag online eszközökkel történik az ellátás, ennek módjáról a későbbiekben nyújtunk bővebb tájékoztatást.  Az ellátásokat a technikai […]
Elolvasom