„A legmagasabb kitüntetés
mások szolgálata.”

Max Brooks

Események

A tehetség befogadó támogatása – Vll. Tehetséggondozó Konferencia

2021-05-27
2021. 05. 17-én rendeztük meg a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat VII. tehetségkonferenciáját „A tehetség befogadó támogatása” címmel, a konzorciumi partnerek bevonásával és részvételével, az EFOP-3.1.6-16-2017-00034 azonosítószámú „Szakmai innováció és fejlesztés a különleges bánásmódot igénylő gyermekekért” elnevezésű, projekt keretében. A járványügyi intézkedéseknek megfelelően a konferenciát online módon valósítottuk meg. A téma iránt rengetegen érdeklődtek, a résztvevők […]
Elolvasom

Tájékoztatás elérhetőségről

2021-04-27
Tájékoztatjuk a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Székesfehérvári Tagintézménye Palotai úti telephelyére bejelentkezni szándékozó klienseinket, amennyiben nem tudnak elérni bennünket a 22/331-034-es telefonszámon, a 22/328-688-as telefonszámon be tudnak jelentkezni a 3 év alatti gyermekek nevelési tanácsadására.
Elolvasom

Kedves Szülők, Partnereink!

2021-04-19
Az emberi erőforrások minisztere 21/2021 (lV/26) EMMI határozata alapján 2021. május 7-ig intézményünkben a pedagógiai szakszolgálati ellátást elsősorban a személyes találkozást helyettesítő, alternatív technikák alkalmazásával valósítjuk meg.
Elolvasom

Tisztelt Szülők és Partnereink!

2021-03-05
Az emberi erőforrások minisztere 17/2021. (lll.5.) EMMI határozata alapján a személyes jelenlétet igénylő pedagógiai szakszolgálati ellátást intézményünkben 2021. március 8-tól  2021. április 6-ig korlátozottan működtetjük, a szakszolgálati feladatokat lehetőség szerint online módon, alternatív technikák alkalmazásával valósítjuk meg.
Elolvasom

Felnőttek vizsgálata

2021-01-20
Intézményünk járási és megyei szakértői bizottsága állapotmegismerés céljából, tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkezők esetében felnőttek részére is végez vizsgálatot. Az alábbi linken megtalálható a vizsgálathoz szükséges jelentkezési lap és tájékoztató.
Elolvasom

A Pedagógiai Szakszolgálatok Hetének Zárókonferenciája

2020-12-18
2020. december 16-án a hagyományokhoz híven megtartottuk éves Zárókonferenciánkat, idén először online formában. A Teams felületén közel 200 résztvevő gyűlt össze, hogy meghallgassa belső pályázatunk nyerteseit. A Pedagógiai Szakszolgálatok Hete rendezvénysorozat zárókonferenciája ráépült a 2019 őszén előzetesen meghirdetett „Bontakozó” belső pályázatunkra. A nyertes pályázók díja volt a zárókonferencián történő előadási lehetőség – összesen hét szakszolgálati […]
Elolvasom

Rendhagyó ajándékozás Bicskén

2020-12-17
Az idei karácsony a Bicskei Tagintézményben egy kicsit más. Közösen a kollégákkal úgy döntöttünk, hogy idén nem egymást ajándékozzuk meg, hanem Bogit és családját. Bogi  egy súlyosan-halmozottan sérült lány, aki már baba kora óta hozzánk jár fejlesztésekre. Évek óta Tagintézményünk koduktorai segítik őt a fejlődésben. Bogi heti rendszerességgel érkezik a  nagymamájával, aki szintén fáradhatatlanul vesz […]
Elolvasom

Pályázati felhívás

2020-12-17
Rajzold le, mit jelent neked a karácsony!Emeld ki a karácsony szépségét, a család hogyan éli meg a karácsonyi ünnepség meghitt pillanatait! Javasoljuk, hogy a rajzok legyenek minél részletesebbek és színesebbek!A rajzok bármilyen eszközzel készülhetnek A4-es méretben. Korosztályok:korcsoport: óvodásokkorcsoport: 1-2. osztályosokkorcsoport: 3-4. osztályosok Minden jelentkező csak egy alkotással indulhat a pályázaton.Minden korosztályban 3-3 művet fogunk díjazni. […]
Elolvasom

Viszlát, hiszti! Izmindi Katalin és Mező Adrienn könyve

2020-12-09
A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Móri Tagintézményének kollégái szeretettel ajánlják mindenki figyelmébe a nagyobb könyvportálokon már rendelhető, frissen megjelent mesekönyvet, melynek társszerzője Izmindi Katalin gyógypedagógus kollégánk. A gyermekkori hiszti kezelése minden szülőnek igazi kihívás. A mesekönyv abban próbál meg segíteni a gyerekeknek, hogy felismerjék érzelmeiket, így megkönnyíti az indulatok kifejezését és kezelését. A kötet a kétségbeesett szülőknek […]
Elolvasom

Tehetségazonosító vizsgálatra felkészítő online képzés

2020-12-09
A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat tehetséggondozó munkaközössége által kidolgozott, az FMPSZ Székesfehérvári Tagintézményének diagnosztái által kipróbált szakmai és gyakorlati tehetségazonosítási folyamatok tapasztalatainak átadására 2020.12.01-jén és 2020.12.03-án került sor online szakmai képzés keretlében. A képzésen a FMPSZ tagintézményeinek delegáltjai vettek részt (pszichológusok, pedagógusok, gyógypedagógusok, tehetséggondozó koordinátorok). A két szakmai nap alkalmával a teljes és komplex vizsgálati […]
Elolvasom

Ismerd fel és tegyél ellene!

2020-12-07
Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága a gyermekjogok magyarországi helyzetéről szóló aktuális jelentését 2020 elején hozta nyilvánosságra. A jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy a gyermekeket érő erőszak minden formájával szemben fel kell lépni! Ugyanakkor üdvözöl minden olyan felületet és eszközt, ahol a gyermekek segítséget kérhetnek és kaphatnak, ha bántalmazás áldozataivá válnak. Hogy mit teszünk a Gyermekjogi […]
Elolvasom

Palotai úti esték

2020-12-01
A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Székesfehérvári Tagintézményének Palotai úti telephelyén a 2020/2021-es tanévben is megrendezésre kerül a „Palotai úti esték” programsorozat. Tekintettel a járványidőszakra, online szervezünk meg különböző témákban a mindennapi munkánkat is érintő, pedagógiai, gyógypedagógiai, pszichológiai kérdéseket feldolgozó előadásokat. Az esték célja, hogy együtt gondolkozzunk, beszélgessünk, tapasztalatot cseréljünk és rávilágítsunk egy-egy szakterületen belüli problémás, […]
Elolvasom