“A legmagasabb kitüntetés
mások szolgálata.”

Max Brooks

Fogyatékos emberek világnapja – 2022.12.02. Sárbogárd

Az FMPSZ Sárbogárdi Tagintézményének szakemberei 2013 óta jelentős szerepet vállalnak a városi ünnepség szervezésében, lebonyolításában, melyet két év kihagyás után idén újra a hagyományos módon rendezhettek meg a fogyatékossággal élő gyermekek, felnőttek és családjaik tiszteletére.

A rendezvény célja, hogy ép és fogyatékos gyermekek, felnőttek együtt tölthessenek minőségi időt, kikapcsolódhassanak, önfeledten szórakozhassanak, kicsit a figyelem elterelődhessen a problémákról, nehézségekről.

Az ünnepi műsor elején Dr. Sükösd Tamás, Sárbogárd város polgármestere, majd Takácsné Koncz Zsuzsanna, az FMPSZ Sárbogárdi Tagintézményének igazgatója, a Csipike Egyesület vezetője köszöntötte a jelenlévőket.

Az ünnepi műsorban a Violin Alapfokú Művészeti Iskola tanulói zenéjükkel a téli ünnepkör hangulatát idézték.

A sárbogárdi Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény tanulói az idén is igen nagy lelkesedéssel, több műsorszámmal is készültek a jeles napra, csodás előadásaikkal mosolyt, meghatottságot, elismerést csalva az arcokra.

Huszti Dávid, 2. osztályos vak kisfiú is megmutatta a nézőknek különleges tudományát, hogyan tud olvasni az ujjaival.

Nagy örömünkre az idén is elfogadták meghívásunkat a martonvásári Pápai Ágoston Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium tanulói. Az iskolában több éve működő Harangvilág csengettyű-zenekar felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg a nézőket.

Szakács Zsóka több versét is hallhattuk a délelőtt során. Elsőként maga a szerző adta elő legújabb versét (Mi is hibázunk), majd a későbbiekben az FMPSZ Sárbogárdi Tagintézményének szakemberei, Némethné Vida Fanni és Huszárné Karnis Eszter előadásában ismerhettük meg a mozgássérült fiatal hölgy gondolatait, tanácsait, jókívánságait (Nem szabad, Jó kívánság a világnak), mely gondolatok mindannyiunk számára útravalóul, útmutatóul is szolgálhatnak.  

Az ünnepi műsor után a Mikulás várta a gyerekeket sok-sok ajándékkal, majd az előtérben egy kis pogácsát, nápolyit, aprósüteményt, innivalót fogyaszthattak a vendégek.

A rendezvény sok önzetlen szervezet, egyesület, vállalkozó és magánszemély adományainak köszönhetően valósulhatott meg, melyért ezúton is nagyon hálásak vagyunk mindannyiuknak!