“A legmagasabb kitüntetés
mások szolgálata.”

Max Brooks

Kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása

A pedagógiai szakszolgálat ellátási tevékenységeinek körébe került a tehetséges gyermekek azonosítása, ami elsősorban óvodák, iskolák pedagógusainak nyújt szakmai támogatást, koordinálja az ezzel összefüggésbe hozható feladatokat.

A tehetségek azonosításának menetében a nevelési-oktatási intézmény, illetve a szülő kérése, jelzése az első lépés. Pszichológus, logopédus, szomato-pedagógus (mozgásterapeuta) és gyógypedagógus szakemberek nézik át a beérkezett gyermek munkáit, tanulmányi eredményeit. Ezt követi a szülőkkel folytatott átfogó konzultáció, melyhez kérdőív is tartozik, ezt a pedagógussal folytatott kérdőívvel egészítjük ki. Ezek a kérdőívek a letölthető dokumentumok között megtalálhatóak.

Amennyiben a gyermek kiemelten tehetségesnek tűnik, következik a „vizsgálat”. Ez legalább három megjelenést igényel szakszolgálatunknál, amikor is minden területet próbálunk feltérképezni. A gyermek barátságos légkörben, könnyed, játékos feladatokat old meg, ezek között beszélgetés, mozgás, játék, de természetesen komoly tennivalók is akadnak.

Kollégáink szakvéleményt állítanak össze, mely iránymutatást adhat a tehetségesnek bizonyult gyermek további ellátását illetően. Az országban, így megyénkben is számos olyan intézmény található, melyek akkreditált tehetségpontként (https://tehetseg.hu/tehetsegpontok) működik, ezekben az intézményekben megfelelően felkészült pedagógusok foglalkoznak differenciáltan a tehetséges gyerekekkel.