Kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása

A tehetség nem teljesítmény, hanem tevékenység. A tehetséggondozás feladata tevékenységben tartani a gyermeket (egyént), tevékenységének megfelelő környezetet biztosítani.

A tehetségesek igen nagy részének esélye van az elkallódásra. Annak ellenére, hogy ma már a világ a tehetség sokféle megjelenési formáját elfogadja, a szabálytalan tehetségek felismerésére a napi gyakorlat során kevés lehetőség adódik. A külső, környezeti vagy belső, egyéni okokból eredő hátrányok a tehetség megmutatkozását még fejlődésnek indulásuk előtt megakadályozhatják. A tehetségek, képességstruktúrájuk kiegyenlítetlensége miatt gyakran tanulási zavarokkal küzdenek. A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről a társadalmi leszakadás megakadályozása mellett új környezetet teremt a tehetséggondozás lehetőségeinek is.

A gyermekeknek, tanulóknak joga, hogy képességeiknek megfelelő nevelésben, oktatásban részesüljenek, s mindez tehetségük felismerésével és fejlesztésével történjen. A pedagógusnak kötelessége, hogy oktató-nevelő munkája során gondoskodjék a gyermek személyiségének fejlődéséről, tehetségének kibontakoztatásáról. Segítse a tehetségek felismerését, s nyilvántartsa a tehetséges gyermekeket.

A tehetséggondozó- védő rendszeren belül nagy szerep jut a pedagógiai szakszolgálatoknak. A 15/2013. (II.26.) EMMI rendelet a pedagógiai szakszolgálatok működéséhez rendeli a kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozását.

Az intézmények feladata:

• a korai tehetség-felismerés;
• tehetségazonosítás, tehetséggondozás feladatának ellátása;
• a tehetséges gyermek személyiségfejlődésének támogatása, irányítása;
• önismereti csoport szervezése és vezetése a tehetséges gyermekek részére;
• tanácsadás, támogatás a szülőknek;
• konzultáció a pedagógusok részére;
• tehetség-tanácsadási fórum szervezése;
• javaslat adása speciális tehetségprogramban való részvételre;
• kapcsolattartás a feladat-ellátási körzetben működő oktatási intézményekkel és a tehetségfejlesztő programok vezetőivel.

A tehetség fejlesztésének folyamata soktényezős. A képességeken kívül több elemnek kell fejlődnie ahhoz, hogy a szunnyadó tehetségből teljesítményképes, kibontakozott tehetség alakuljon ki. A tehetségek felkutatásában és kibontakoztatásában az iskolának, a pedagógusnak kiemelt szerepe és felelőssége van.

A fejlesztő munka egyik kritikus pontja, hogy milyen életkorban kezdjük el a speciális tehetségfejlesztést. Gondot okozhat, ha túl korán kezdjük a munkát, de az is, ha a speciális képességterületeken elszalasztjuk a szenzitív korszakot. Az éppen megfelelő idő megválasztása a speciális képességtől, annak megjelenési idejétől is függ. Bizonyos mozgásbeli, zenei, matematikai tehetség már óvodáskorban megjelenhet. Ezek programszerű egyéni fejlesztése tehát már ekkor fontos, egészében véve az óvodáskor azonban „alapozó” korszaknak tekinthető. Ekkor elsősorban a megfelelő érzelmi fejlődést kell biztosítani a gyerekek számára azzal, hogy „törődünk” velük, s engedjük őket játszani. Ebben a korban még nem szabad „elkülöníteni” a tehetségesnek látszó gyerekeket, ebből sok probléma adódhat.

Az iskoláskor más lehetőségeket kínál. Kisiskolás korban is alapozó munkát végezhetünk, csak más értelemben, mint az óvodáskorban: elsősorban a tehetség általános képességeihez tartozó elemeit kell hatékonyan fejleszteni. Az úgynevezett speciális osztályok koraiak még ebben az időszakban, hiszen ezekben a kiemelkedő teljesítmény alapja többnyire a magas szintű általános intellektuális képességrendszer, nem pedig a speciális képesség. Ha felbukkan a tehetség – pl. matematika, nyelv –, egyéni programmal lehet a fejlesztést megoldani.

A felső tagozat (illetve az ennek megfelelő gimnáziumi osztályok) már színtere lehet a hatékony speciális tehetségfejlesztésnek. Ez az a kor, amelyben a kutatások és a tapasztalat szerint (12-13 éves kor körül) többnyire megjelenik a speciális tehetség.

A középiskolás kor ad igazán teret a hatékony speciális tehetségfejlesztéshez. Sokféle szervezeti forma alakult ki ehhez az iskolai gyakorlatban: fakultáció, tagozatok, speciális osztályok, mentor-program stb. Ezek mindegyike hatékonyan működhet. Fontos azonban, hogy a programok ne legyenek túlzóan speciálisak.

A tehetség kibontakoztatásában a pontot az i-re a felsőoktatásban tudjuk feltenni.

Mindezzel természetesen nem fejeződik be a tehetség kibontakozása. Az élethosszig tartó tanulás (lifelong learning) és az optimális munkahelyi feltételek elengedhetetlenek a tehetség teljesítményképes működéséhez és továbbfejlődéséhez.

A tehetségfejlesztés kritikus pontjai

A tehetséggondozásnak a tehetség-összetevők sokfélesége és a fejlődési folyamat meglehetős bonyolultsága miatt sok buktatója van. Ilyen lehet:

• a tehetség azonosítása, felismerése;
• a programok célkitűzései;
• szervezeti formák;
• gazdagítás, dúsítás;
• tantestületi munkamegosztás, speciális funkciók;
• együttműködés a családdal.

A tehetséggondozó gyakorlati munka legkritikusabb pontja a tehetség azonosítása, felismerése. Miért?

• A tesztek önmagukban nem tévedhetetlenek, így egyedül ezekkel nehéz kiszűrni a tehetséget. Különböző mérési módszerek, attól függően, hogy eljárásukban mely funkció hangsúlyos, teljesen eltérő eredményeket adhatnak. Több eljárás kombinált használata és kihívást hordozó feladatok megoldása közben végzett, hosszabb ideig tartó megfigyelés javíthatja a felismerés hatékonyságát.
• A szunnyadó tehetség nem mindig mutatja meg magát, gyakran ezért is nehéz felismerni.
• A képesség és a teljesítmény nem azonos: gyakori a tehetséges, de alulteljesítő gyerek.
• A kiemelkedő teljesítményhez az átlagtól eltérő kognitív folyamatok, elmélyült, már-már megszállott tevékenykedés, kitartó gyakorlás társulnak. Ez sokszor a normalitástól eltérő viselkedéssel jár. A helyzet kezelésének hibája, ha a szakember azt akarja eldönteni, hogy az adott jelenség tehetség-e, avagy pszichés zavar. A kérdés nem az, hogy valaki tehetséges-e, vagy sem, hanem hogy mi teheti tehetségessé.
• A pedagógus, fejlesztő szakember és a gyerek folyamatos együttes tevékenysége segíti legjobban a tehetség felismerését.
• Megbízhatóbb az azonosítás, ha a gyerek teljesítményéről, képességeiről szerzett információk több forrásból származnak.

A tehetségfejlesztés szervezeti formáinak megválasztásához gazdag rendszer áll rendelkezésre. Ezek közül a célkitűzéssel, a programmal, a tanulók jellemzőivel összhangban kell választani. A hatékonyság érdekében a tanórai és iskolán kívüli formákat célszerű összekapcsolni. Tartalmilag az iskolai tehetséggondozás legfőbb elve a gazdagítás, mely történhet mélységében (a tehetséges gyermekek több lehetőséget kapnak képességeik alkalmazására), tempóban (a tehetséges gyermekek több ismeretet kapnak ugyanannyi idő alatt, mint kevésbé kiemelkedő társaik) és tartalomban (az ismeretek a tehetséges gyermekek egyéni képességeihez igazodva, szükségleteikre építve kerülnek átadásra). Emellett a kreatív és kritikus gondolkodás fejlődésére/fejlesztésére is célszerű nagy hangsúlyt fektetni.

A tehetségeket csoportként kezelni téves, mert annyiféle a tehetség, ahány a tehetséges egyén. Ezért ellátásuk egyéni, még ha csoportosan történik is. Erre a legjobb megoldás a pedagógiai folyamatos során a differenciálás.

A tehetséggondozó munka hatékonyságát a pedagógusok az egymás közti speciális feladatmegosztással is elősegíthetik. Jó, ha egy pedagógusközösségben külön szakember tölti be a tehetséggondozó koordinátor szerepét, aki összefogja a tanórai és az iskolán kívüli tehetségfejlesztő tevékenységeket, kapcsolatot tart a Nemzeti Tehetségponttal és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézményben működő Nemzeti Tehetségfejlesztési Központtal, figyelemmel kíséri a Nemzeti Tehetségügyi Adatbázist, a tehetségvédelemmel kapcsolatos pályázatokat Megint más specializálódik a tehetség-tanácsadás tárgykörére, melyben lehetőség nyílik az esetleges problémás helyzetek konzultációs keretek között történő megoldására.

A tehetséggondozás azonban megoldhatatlan a szülők hatékony közreműködése nélkül. A pedagógusok és szülők közti folyamatos kapcsolattartás, a célok tisztázása, a követelmények egyeztetése, a mindkét részről megnyilvánuló érzelmi támogatás és a közös értékelés a legbiztosabb feltételei a gyermeki tehetség fejlődésének. Eredményes, jó életcél kialakítása és ideális pályaválasztás csak így képzelhető el. A pedagógus-szülő kapcsolattartásra több lehetőség áll a rendelkezésre, melyek közül legelső természetesen a személyes találkozás és megbeszélés, de emellett más formákra (pl. szülői értekezlet, „szülők akadémiája”) is lehet építeni.

Végül de nem utolsósorban a tehetség kibontakozása a társadalom számára is fontos. Ehhez az egész társadalom „tehetségviszonyát” erősíteni és alakítani kell, hogy a tehetségek számára szükséges környezetet minél könnyebben biztosítani lehessen. Ebben a munkában az állami szerepvállalás mellett a civil szférának is egyre nagyobb szerep jut.

A tehetségeseket nem felfedezni és fejleszteni kell, hanem egyéni fejlődésük számára, sokszínű fejlesztő környezetben egyéni utakat biztosítani.