„A legmagasabb kitüntetés
mások szolgálata.”

Max Brooks

Sárbogárd

Gyógyúszó-verseny a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Móri Tagintézményének szervezésében

2024-06-05
Láposi Béla gyógytestnevelő és Molnár István testnevelő több mint 15 évvel ezelőtt megálmodták és megvalósították a gyógytestnevelésre járó gyermekek úszóversenyét, melyet azóta is hagyományosan megtartunk minden évben. A Covid-járvány miatt sajnos a gyógyúszás foglalkozások elmaradtak, ennek következtében a tanulói létszám jelentősen csökkent. Az idei tanévben a gyógyúszó-versenyt a kis létszám ellenére is megtartottuk, mert nagyon […]
Elolvasom

Pedagógusnapi kirándulás és családi nap

2024-05-30
Az éves pedagógusnapi kirándulásunkat összekötöttük az intézményi családi napunk megszervezésével. Kollégáink a párjukkal, gyermekeikkel, vagy éppen az unokájukkal vettek részt a programon. Helyszínül a Vértes Tábort választottuk, ahol sokféle lehetőség adódott a kellemes időtöltésre. A vállalkozó szellemű résztvevők kipróbálhatták a mezítlábas ösvényt és használhatták a különböző sporteszközöket. Szerencsére az időjárás is kedvezett az egész napos […]
Elolvasom

Továbbra is hallható a székesfehérvári Vörösmarty Rádióban a Segít a pedagógiai szakszolgálat című műsor!

2024-01-25
A felvételek tovább folytatódtak, hogy péntek délutánonként még egy ideig hallgatható legyen a Szakszolgálatról szóló sorozat a Vörösmarty Rádióban. Így Várbíró Zita a Szakszolgálat logopédiai ellátásáról, beszédfejlődésről, nyelvi késésről, írás- olvasás készültségről beszélgetett Török Laurával. Barta Tamás a pályaválasztással kapcsolatos bizonytalanságokról, Ulicza Henriette a serdülőkori szorongásról, alkalmatlanságérzésről, iskolai kiégésről lesz hallható. Bordácsné Ágoston Krisztinát az […]
Elolvasom

Pedagógiai szakszolgálatok 10 éve című konferencia

2023-10-11
2023. október 6-án sikerrel zajlott le az intézmény fennállásának tízéves jubileumát is ünneplő, Pedagógiai Szakszolgálatok Hetét záró konferenciánk. A rendezvény az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar előadótermeiben zajlott, ami méltó helyszínnek bizonyult a Pedagógiai szakszolgálatok 10 éve című konferencia lebonyolításához.A program Mészáros Attila alpolgármester és Prof. Dr. Györök György egyetemi tanár, dékán köszöntőjével vette […]
Elolvasom

Ruff Gáborné kitüntetése

2023-09-25
2023. szeptember 21-én a Főigazgatóság a Móri Tagintézménybe látogatott. A tagintézményi értekezleten sor került a 2022/2023-as tanév nem pedagógus munkakörű dolgozója kitüntetés átadására is. Ruff Gáborné Tündinek szeretettel gratulálunk!
Elolvasom

Meghívó a Pedagógiai Szakszolgálatok 10 éve című jubileumi konferenciára

2023-09-21
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk a 2023. évi Pedagógiai Szakszolgálatok Hete rendezvénysorozatot záró jubileumi szakmai konferenciánkra!
Elolvasom

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálatnál

2023-09-21
Hagyományos rendezvénysorozatunk 2023. október 2-6. között kerül megrendezésre. Az idei programjainkkal a pedagógiai szakszolgálati intézményrendszer országos megalakulásának 10. évfordulóját ünnepeljük. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
Elolvasom

Pedagógusnapi elismerések

2023-06-20
2023. június hónapban tartottuk a már hagyományosan megrendezésre kerülő intézményi pedagógusnapot. A 2022/2023-as tanévben végzett elhivatott és lelkiismeretes munkájukért pedagógusnapi elismerésben részesültek a következő kollégák: Palotás Péter gyógytestnevelő – Bicskei Tagintézmény Kochán Krisztina gyógypedagógus – Dunaújvárosi Tagintézmény Gergely Kinga gyógypedagógus – Martonvásári Tagintézmény Pávitsné Vági Erika logopédus – Móri Tagintézmény Szabóné Bögyös Orsolya konduktor – […]
Elolvasom

Tagintézmény-vezetői pályázatok

2023-05-31
FMPSZ Martonvásári Tagintézménye – tagintézmény-vezető https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/16085 FMPSZ Martonvásári Tagintézménye – tagintézményvezető-helyettes https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/16090 FMPSZ Sárbogárdi Tagintézménye – tagintézmény-vezető https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/16077
Elolvasom

Kétnyelvű/többnyelvű gyermekek nyelvi fejlesztése

2023-04-25
a beszédindítástól az olvasás-, írástanításig (Móricz Julianna gyógypedagógus, FMPSZ Sárbogárdi Tagintézménye) 2023. 04. 21. Nagy megtiszteltetés volt számomra a felkérés a Nemzetpolitikai Államtitkárság részéről, hogy a Hétvégi Magyar Iskolák VI. Találkozóján a kétnyelvűség témakörében tartsak előadást. Az előadásra az online térben került sor több mint 30 ország, több mint 160 résztvevőjének jelenlétével. Az előadás Potápi […]
Elolvasom

Fogyatékos emberek világnapja – 2022.12.02. Sárbogárd

2022-12-06
Az FMPSZ Sárbogárdi Tagintézményének szakemberei 2013 óta jelentős szerepet vállalnak a városi ünnepség szervezésében, lebonyolításában, melyet két év kihagyás után idén újra a hagyományos módon rendezhettek meg a fogyatékossággal élő gyermekek, felnőttek és családjaik tiszteletére. A rendezvény célja, hogy ép és fogyatékos gyermekek, felnőttek együtt tölthessenek minőségi időt, kikapcsolódhassanak, önfeledten szórakozhassanak, kicsit a figyelem elterelődhessen […]
Elolvasom

Erasmus+ mobilitás Belgiumban

2022-10-12
2022 októberének első hetében 3 kollégánknak nyílt lehetősége arra, hogy Erasmus+ mobilitásra utazzon Belgiumba a WBE (Wallonie-Bruxelles Enseignement) belga partnerünk közreműködésével. Dr. Sántha-Malomsoki Ágnes, Pinczés Gréta és Gedő Ágnes 2022. október 3-tól 7-ig, összesen 5 napon keresztül vettek részt job-shadowing-on Liege-ben és a környező városok iskoláiban. A sikeres pályázat megírása közel fél éven keresztül zajlott […]
Elolvasom