„A legmagasabb kitüntetés
mások szolgálata.”

Max Brooks

Apró lépések

A koraszülöttek ellátásának közös útja

2019-02-22

A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat munkájában az idei év során az ágazatközi együttműködés kialakítása fontos feladat, amelyet e projekt munkája alapoz meg. Fontosnak tartjuk a védőnői szolgálattal a korábban kialakított szoros kapcsolat fenntartását, elmélyítését, illetve a város
koraszülött osztályának dolgozóival a kapcsolat felvételét és az együttműködés kialakítását.

Meghívást kaptunk a járás védőnőinek 2019. 02. 22.-én Székesfehérváron megrendezésre kerülő értekezletére. Erre az eseményre invitáltuk a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus, gasztroenterológus főorvosát, Dr. Tokodi Istvánt.

A program címe: Apró lépések – A koraszülöttek ellátásának közös útja
A program célja a három ágazat közti kapcsolat, együttműködési szándék jelzése és elindítása volt.

A szakmai napot Habi Ildikó a járási védőnők vezetője nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta az ágazatközi együttműködés és benne a korai fejlesztés, a korai segítségnyújtás jelentőségét.
Ezt követően Nagyné Burka Brigitta az FMPSZ Székesfehérvári Tagintézmény igazgatóhelyettese kezdte meg előadását, amely főként a vezető védőnő által továbbított, a járásban dolgozó védőnők által
feltett kérdések megválaszolására épült.

A következő előadó Dr. Tokodi István, aki ugyancsak kihangsúlyozta, hogy a koraszülött és újszülött ellátás eredményessége érdekében elengedhetetlennek tartja az ágazatközi együttműködést. Kifejezte,
hogy megnyerő volt számára a Palotai úti Telephelyen folyó munka a bemutatkozó videó alapján és szívesen megismerné személyesen is az itt zajló tevékenységet.

A „Neuroprotektív, családközpontú koraszülött ellátás osztályunkon” c. előadása a következő metodikát követte:

  • A Székesfehérváron működő Neonatalis Intenzív Centrum tavalyi statisztikai adatai és szervezeti felépítése.
  • A koraszülött ellátás újdonságai.
  • Epigenetika.
  • Neuroprotektív koraszülött ellátás megvalósított és megvalósítandó elemei.
  • Jövőkép.