„A legmagasabb kitüntetés
mások szolgálata.”

Max Brooks

November 15. – a Koraszülöttek Világnapja

Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézményének Korai Fejlesztőjében tavaly novemberben rendeztünk először ennek alkalmából összejövetelt.

A gyors és rövid készülődés után született meg az ötlet a viszonylag nagy létszámú – nevelési tanácsadáson / szűrésen résztvevő – „kora babák” szülei igényére. Koncepciónk a tájékoztatás köré fonódva, a ,,Nem vagy egyedül!”-elvvel / névvel futott.

Az érkező családokkal, közös uzsonna és ismerkedés után, leültünk beszélgetni, és mindenki megosztotta saját történetét – közben a gyerekek játszottak. A délután fontos része volt, hogy bemutattuk a Dunaújvárosban igénybe vehető ellátásokat: korai fejlesztés, valamint a nevelési tanácsadás keretében „csoportos Baba-mama foglalkozás” – a Pedagógiai Szakszolgálatnál; Dévény terápia; HRG – neurológiai javaslatra; ergoterápiás ellátás – a kórházban.

A családok egy szép élménnyel és sok információval gazdagodva térhettek haza.

Az idei évben – a Koraszülöttek Világnapja alkalmából – november 15-én megrendezett élménydélutánunk méltó folytatása volt az előzőnek!

Játszóházi programjaink 15.00-18.00-ig töltötték ki a délutánt:

  • „Hangolódás”: gyülekező, közös falatozás
  • „Örömóra”: éneklés, zenélés – Ringató Veréb Judittal
  • „Mocorgó”: mozgásos játszóház
  • „Irka-firka” tevékenység a sószobában

A gyerekek legnagyobb örömére, rendhagyó módon, megérkezésüket követően leültünk uzsonnázni. A falatozás közben már jókedv kerekedett, még a legfélénkebbek is egészen felbátorodtak.

A Ringató foglalkozáson számtalan ismert és ismeretlen énekkel találkoztunk, és a végén a hangszerek is kipróbálásra kerültek. Előkerült a labdafürdő, a mászóalagút, a tölcsér, a billenő rácshinta, az érzékelő korongok – a fejlesztésekről többnyire már ismert eszközök nagy kedveltséget élveznek, kötetlen használatuk ezt csak tovább fokozta. A nagyobb testvérek betekintést nyerhettek, hogy hol, s milyen eszközökkel tevékenykedik kistestvérük a fejlesztések során, és élvezettel ki is próbálták azokat.

Közben lehetőség volt leülni színezni, rajzolni az egyik kisebb fejlesztő szobában, ahol csendes, nyugodt körülmények között, hidegpárásítóval-sópárologtatással biztosítottunk tiszta, egészséges levegőt.

A résztvevő családok, ellátott kisgyerekeink és testvéreik egyaránt megtalálták a számukra kedves elfoglaltságot.

A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézményének Korai Fejlesztőjében tavaly novemberben rendeztünk először ennek alkalmából összejövetelt.

A rendezők, valamint a délután segítői számára pedig külön élményt jelentett látni a gyermekeket egymással játszani, és azt az oldott hangulatot megélni, amelyet egy-egy kisgyermeknél a testvére, családja jelenléte okozott.

Nagyszerű hangulatban telt a mi kis élménydélutánunk!

Gyermekek, szülők, szakemberek – mind egyetérthetünk abban, hogy a Koraszülöttek Világnapjához kapcsolódó játszóház, élménydélután lehetőséget ad egy szép hagyomány megteremtésére.