“A legmagasabb kitüntetés
mások szolgálata.”

Max Brooks

Iskolakészültségi vizsgálatok – műhelymunka

Az FMPSZ Székesfehérvári Tagintézményének Pirosalma utcai telephelyén az EFOP-3.1.6-16-2017-00034 rendezvénysorozat keretei közt került megrendezésre a szakmai műhelymunka Iskolakészültségi vizsgálatok tapasztalatai – kontra állapotfelmérés címmel 2021. november 11-én.

Programunkat az iskolába készülő, iskolát kezdő gyermekekkel foglalkozó vagy kapcsolatban lévő óvodapedagógusoknak, óvodavezetőknek, általános iskolai pedagógusoknak, iskolaigazgatóknak terveztük.

Pápai Katalin Andrea tagintézmény-igazgató a jogi háttérről beszélt, majd az ehhez kapcsolódó iskolakezdés alóli felmentés lehetőségeinek színes palettáját mutatta be a BTMN státuszú gyermekek esetében, illetve az Oktatási Hivatal felkérése alapján szakértőként történő részvétel oldaláról. Horváthné Blizman Klára a beilleszkedési, tanulási- magatartási nehézség állapotfelmérésére vonatkozó szakértői bizottsági tevékenységet ismertette a tanköteles korú gyermekekre vetítve. Az érdeklődők többnyire többségi társintézményekből voltak jelen, kérésüknek megfelelően megmutattuk az intézményünk épületét, a pszichológiai és gyógypedagógiai vizsgálóhelyiségeket is. A résztvevők és előadók között szakmai beszélgetés alakult, ahol a két oldalon felmerülő nehézségeket próbáltuk közelíteni, illetve számbavettük a szorosabb együttműködés lehetőségeit is.