A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kiadványa óvodások, kisiskolások szüleinek a gyerekek intézménybe történő visszailleszkedésének megkönnyítésére.
Írta: Gedő Ágnes pszichológus
Lektorálta: Dr. Mile Anikó
Bíztatás és bevezető
Egészen biztos, hogy szülőként Ön is változatos és kaotikus érzelmeket élt át a járvány idején. Valamennyiünket megviselte a hosszú időn keresztül tartó bizonytalanság, a szorongás, pánik, düh, lehangoltság, és tehetetlenség kavargó érzései. A legtöbben még nem éltünk át hasonló történést, így nem rendelkezünk megoldási stratégiákkal a megváltozott helyzetre. Gyerekeink otthon voltak, a nagyobbak tanultak, a kisebbek pedig gyakran unatkoztak, kikerülve a bölcsődei-óvodai közösségből, a megszokott rutinból.
A gyerekek szenvednek a bezártságtól, emiatt hangosabbak, indulatosabbak és türelmetlenebbek. Jó esetben a munkánk otthon végezhető, rossz esetben elveszítettük az eddig biztos megélhetést jelentő fizetésünket. Ebben a krízishelyzetben napról napra végeztük a dolgunkat és próbáltunk minél kevesebb hibát elkövetni. Nem igazán tudtuk, hogy mit tegyünk, hogyan vészeljük át ezt a nehéz időszakot úgy, hogy gyermekeinket a legkevésbé viseljék meg a történtek és családi kapcsolataink se hulljanak szét a megváltozott feltételek, a fokozódó pszichés terhelés közepette.
Most fel kell készülnünk arra, amikor gyermekeink újra visszatérnek a nevelési-oktatási intézményekbe, mi pedig dolgozni kezdünk. A nehéz időszak átvészelésében és a krízis utáni újrakezdésben segít ez a rövid szakmai ajánlás.
Kedves Szülő, most engedje meg magának, hogy hibázzon és tévedjen. Ne próbáljon tökéletes anya, apa lenni és ne gyűlölje magát azért, ha felcsattan, ha feszülten viselkedik gyermekével és családtagjaival. A bűntudat és önmarcangolás helyett inkább vonuljon el néhány percre, gondolja át a történteket és ismerje be, ha hibázott.
Ezután tegye másként azt, amit szeretne, válaszoljon higgadtan vagy éppen maradjon csendben. Fogadja el, hogy most sokáig veszélyállapotban élt, ennek minden pszichés következményével és ne hozzon hosszú távú, a jövőt gyökeresen befolyásoló döntéseket. Ez az időszak maratoni futás, a szokásos életünkhöz történő visszatérés pedig könnyebben megy majd, ha nem kell később romokat újraépítenünk. Sok erőt és kitartást kívánok
ehhez a folyamathoz.
Tartalomjegyzék
- TANÁCSOK SZÜLŐKNEK, HOGY KÖNNYEBBEN VISSZATÉRJÜNK A SZOKÁSOS RITMUSHOZ
- FELKÉSZÜLÉS A VISSZATÉRÉSRE
- MIT TEGYÜNK?
- SZÁNJUNK IDŐT AZ INTÉZMÉNYBE TÖRTÉNŐ VISSZATÉRÉSSEL KAPCSOLATOS ÉRZÉSEK ÉS GONDOLATOK ÁTBESZÉLÉSÉRE!
- LEHETSÉGES PROBLÉMÁK
- SZORONGÁS
- DÜH, AGRESSZIÓ
- NÉHÁNY JAVASLAT A DÜHKITÖRÉS KEZELÉSÉRE
- MIT TEGYÜNK, HOGY KÖNNYEBB LEGYEN?
- AZ ÉRZÉSEK BEFOLYÁSOLÁSA – SZÁMÍT, MIRE GONDOL!
- A JÖVŐ ELKÉPZELÉSE