„A legmagasabb kitüntetés
mások szolgálata.”

Max Brooks

Gyógyúszó-verseny a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Móri Tagintézményének szervezésében

Láposi Béla gyógytestnevelő és Molnár István testnevelő több mint 15 évvel ezelőtt megálmodták és megvalósították a gyógytestnevelésre járó gyermekek úszóversenyét, melyet azóta is hagyományosan megtartunk minden évben.

A Covid-járvány miatt sajnos a gyógyúszás foglalkozások elmaradtak, ennek következtében a tanulói létszám jelentősen csökkent.

Az idei tanévben a gyógyúszó-versenyt a kis létszám ellenére is megtartottuk, mert nagyon fontos, hogy a különböző diagnózissal rendelkező gyermekek jól érezzék magukat a vízben és sikereket érhessenek el.

Köszönjük a támogatást Mór Város Önkormányzatának a helyszín biztosítását a Wekerle Sándor Szabadidőközpontnak, és a felvételt a Móri Városi Televíziónak.