Apró lépések

A koraszülöttek ellátásának közös útja

2019/02/22

A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat munkájában az idei év során az ágazatközi együttműködés
kialakítása fontos feladat, amelyet e projekt munkája alapoz meg. Fontosnak tartjuk a védőnői
szolgálattal a korábban kialakított szoros kapcsolat fenntartását, elmélyítését, illetve a város
koraszülött osztályának dolgozóival a kapcsolat felvételét és az együttműködés kialakítását.

Meghívást kaptunk a járás védőnőinek 2019. 02. 22.-én Székesfehérváron megrendezésre kerülő
értekezletére. Erre az eseményre invitáltuk a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház,
csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus, gasztroenterológus főorvosát, Dr. Tokodi Istvánt.

A program címe: Apró lépések – A koraszülöttek ellátásának közös útja
A program célja a három ágazat közti kapcsolat, együttműködési szándék jelzése és elindítása volt.

A szakmai napot Habi Ildikó a járási védőnők vezetője nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta az
ágazatközi együttműködés és benne a korai fejlesztés, a korai segítségnyújtás jelentőségét.
Ezt követően Nagyné Burka Brigitta az FMPSZ Székesfehérvári Tagintézmény igazgatóhelyettese
kezdte meg előadását, amely főként a vezető védőnő által továbbított, a járásban dolgozó védőnők által
feltett kérdések megválaszolására épült.

A következő előadó Dr. Tokodi István, aki ugyancsak kihangsúlyozta, hogy a koraszülött és újszülött
ellátás eredményessége érdekében elengedhetetlennek tartja az ágazatközi együttműködést. Kifejezte,
hogy megnyerő volt számára a Palotai úti Telephelyen folyó munka a bemutatkozó videó alapján és
szívesen megismerné személyesen is az itt zajló tevékenységet.

A „Neuroprotektív, családközpontú koraszülött ellátás osztályunkon” c. előadása a következő metodikát
követte:
• A Székesfehérváron működő Neonatalis Intenzív Centrum tavalyi statisztikai adatai és
szervezeti felépítése.
• A koraszülött ellátás újdonságai.
• Epigenetika.
• Neuroprotektív koraszülött ellátás megvalósított és megvalósítandó elemei.
• Jövőkép.