Színezzük lilára a szívünket!

– Koraszülöttek világnapja – családi élménynap Enyingen –

Egy esős, szürke novemberi hétfőn az Enyingi Pedagógiai Szakszolgálatnál minden és mindenki lila színbe öltözött. Immár harmadik alkalommal álltak össze az itt dolgozó szakemberek László Péterné vezetésével és mókával, kacagással, együtt töltött értékes idővel hívták fel a figyelmet a súlyos és fontos tényre, miszerint ma Magyarországon minden tízedik babából egy, a vártnál korábban érkezik.

A koraszülött ellátás nem csak a technikai felkészültségről szól. A családok aktív részvételére már a kezdetektől szükség van. A kisemberek harca a család harca is lesz, szülők és testvérek harca. A lila szín a várakozás, és egyensúly színe. Várakozás a fejlődésre, a türelem gyakorlása, a méltóság megőrzése nehéz helyzetekben. És november 17-én a harc és remény színe.

Már kora délután a helyére került minden játék, megtöltve az enyingi Művelődési Ház színháztermét, s várta a gyermek sisere hadat a labdatenger és a sok-sok mozgásfejlesztő eszköz.

Az érkező gyermekek mindegyike kapott egy-egy kis, lila színű papírzoknit, melyre felkerült nevük, születési idejük. Ezek a kis jelképek méltó helyre találtak a bejárat melletti díszes táblán, melyre rápillantva eszünkbe juttatják az összetartozást és közösségvállalást.

Mindenki nagy örömére csillámtetoválás, arcfestés és lufihajtogatás bolondította és fokozta a hangulatot, a pedagógusok egy délutánra piktorok, szobrászok és animátorok lettek, s a boldog arcok véget nem érő sorban jöttek, ültek, választottak a kiszemelt minták közül, türelmesen vártak és gyönyörködtek a végeredményben.

Később Ricsi bohóc nótás kedve vonzott kicsit és nagyot a porond elé, s perdített táncra fiatalt és őszbe hajlót. A közös móka után érkeztek a hatalmas, gyönyörű, tüzijátékkal tűzdelt torták, s a viháncolásban elfáradt gyerekek új erőre kaptak az édes falatoktól.

Az estébe hajló családi nap valóban FÉNY pontja volt a világító lila lufik fel-, és elengedése, melyek lámpásként utat mutattak a város sötétbe boruló egén.

A lila színben pompázó délutánon vidámság költözött minden megjelent szívébe, összehozva családokat, gyermekeket, szakembereket, kicsit hétköznapivá és mégis egyedivé válva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Projektazonosító: EFOP-3.1.6-16-2017-0034


Category: EFOP-3.1.6-16 pályázat , Egyéb