A pedagógiai szakszolgálati együttműködés újabb fejezete

A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat együttműködési megállapodást írt alá 2016. június 29-én. Az együttműködést a két intézmény minden pedagógiai szakszolgálati tevékenységre tervezte, versengés helyett egymás segítése révén. Ennek keretén belül közös, egységes folyamatok, működési alapelvek és alapkövek lerakása, közös „Jó gyakorlatok” kialakítása a közös célunk.

Az együttműködés első, nagy volumenű rendezvényére került sor 2016. szeptember 9-én, Székesfehérváron, a FMPSZ Székhelyintézményében. Itt tett egynapos látogatást a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Igazgatótanácsa, azaz a Főigazgatóság, a tagintézmények igazgatói és helyettesei, illetve a munkaközösségek vezetői, összesen 24 fő. A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat – mint fogadó intézmény- azonos összetételű, ám nagyobb létszámú stábbal vett részt a szakmai napon, tekintve tagintézményeinek és telephelyeinek nagyobb számát.

A szakmai nap programja:

9:30  Érkezés
9:30-10:00  Kötetlen beszélgetés, ismerkedés.
10:00 – 10:30
Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatójának köszöntő beszéde

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mile Anikó, a FMPSZ főigazgatójának intézményt bemutató prezentációja                 

Csibi Enikő, a JNSZMPSZ főigazgatójának intézményt bemutató prezentációja.
10:30 – 11:30  Csoportmunkák a konszenzussal kijelölt csoportvezetők irányításával
11:30 – 12:00 Csoportvezetők beszámolói a csoportmunkában megtervezett szakterületi együttműködések lehetséges útvonalairól
12:00 – 12:30  Ebéd
13:00 -14:30 Séta a Romkertbe: ismerkedés Székesfehérvár múltjával
15:00 – 16:30 Látogatás a Vasvári Pál Általános Iskolába, pincetárlat megtekintése
16:45 Búcsú, utazás Szolnokra

A gazdag és sokrétű szakmai programról a fogadó intézmény gondoskodott.

A program tartalmi vonatkozásait a két intézmény szakembereinek beszámolói örökítik meg.

Bánhegyi Péterné és Ulicza Henriette, az FMPSZ szakmai és koordinációs, valamint általános főigazgató-helyettesei:

A 2013 szeptemberében történt szakszolgálatokat érintő átfogó átalakítás-átalakulás, bár egységes alapelvek és elvárások mentén zajlott, mégis egyéni arculatú, sajátos megyei működésű intézményeket hozott létre. Az elmúlt három év alkalmas volt arra, hogy a szakmai folyamatok letisztuljanak, az országos protokoll ajánlásai alapján létrejöjjenek az egységes eljárásrendek. Ennek alapján felmerült az igény egymás munkájának a megismerésére, szakmai kapcsolatok kialakítására, együttműködések kidolgozására a megyék között.

A nagyjából azonos területű, rokon szemléletű, hasonló feltételrendszerrel rendelkező megyei szakszolgálati intézmények alkalmasak arra, hogy megosszák tudásukat, tapasztalataikat, jó gyakorlataikat egymással. Jelen szakmai nap előzményét a főigazgatók és helyetteseik szakmai előkészítő munkája képezte, mely Szolnokon, a két pedagógiai szakszolgálati intézmény közötti Együttműködési megállapodás aláírásával vált megfoghatóvá.

A szakmai nap vendéglátóiként nagy örömünkre szolgált, hogy a két szakszolgálat szakemberei nagyobb létszámban tudták képviseltetni magukat, s a rendezvény igen intenzív, hatékony és sikeres szakmai nappá nőtte ki magát. Amellett, hogy a főigazgatók intézmény bemutató prezentációi segítségével megismerhettük egymás intézményeit, külön izgalmas volt, hogy az azonos munkakörű és beosztású, más-más megyében dolgozók kicserélhették tapasztalataikat. Biztató a jövőt tekintve, hogy a nap szakmai része végén kézzel fogható és azonnal hasznosítható tapasztalatokat nyertünk, a tervezési folyamatokban pedig felhasználható szakmai támpontokkal lettünk gazdagabbak.

Reményeink szerint valamennyi résztvevő nevében elmondhatjuk, hogy ezzel a nappal az alapkövét helyeztük le egy, mindkét szakszolgálati intézmény számára gyümölcsöző együttműködésnek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Barnáné Pintér Gizella, JNSZMPSZ általános főigazgató-helyettes, szakértői bizottság vezető: A szakmai napon lehetőség nyílt a szakszolgálati feladatellátás minden területén a mindennapi tevékenység tapasztalatainak megosztására, az együttműködés lehetőségeinek feltárására, tervezésére. Jelentős hozadéka a szakmai napnak, hogy mindkét intézmény bemutathatta saját működését, annak eredményeit, nehézségeit, valamint olyan hasznos információkhoz jutott, melyeket beépíthet gyakorlatába. A jogi szabályozás azonos, a mindennapi gyakorlat mégis eltérő lehet.

Vezetői szinten tervezhető a pedagógiai szakszolgálat vezetésével kapcsolatos stratégiai célok közös meghatározása, azok közös képviselete, rövid és hosszú távú együttműködés keretében a szervezet alapfeladataira, jövőjére összpontosítva. A stratégiai, taktikai és akár operatív problémák megoldásához vezető tevékenységek meghatározásában is tervezhető egyeztetés, az erőforrások figyelembe vételével. A változásokra való reagálás így hatékonyabb lehet.

Jó gyakorlataink egymással történő megosztása – melyre törekszünk -, az egységes működést és a szakmai minőség emelését egyaránt segíti. A megyei szakértői bizottság jogi szabályozók által meghatározott módon, a szakterületi protokoll előírásait követve működik. Ennek ellenére a szakértői bizottsági tevékenység mindennapi szervezése, lebonyolítása számos kérdést vet fel, melyek megválaszolásában, a felmerülő problémák –dilemmák- megoldásában nagy segítséget nyújthat az egyeztetés, megbeszélés, tapasztalatcsere a két bizottság között. A szakértői bizottsági tevékenység koordinációjáról való közös gondolkodás, jó gyakorlat megosztás is a működés hatékonyságához vezethet. A személyes találkozókon túl rendszeres és költséghatékony lehet az elektronikus levelezés, valamint országos rendezvényeken (konferenciák, tájékoztatók, értekezletek) való közös részvétel.

Terveink szerint egymás munkáját figyelemmel kísérjük, segítjük, tapasztalatainkat megosztjuk. Felmerült a lehetősége közös kiadványok készítésének is, a szakszolgálati feladatellátásról, jó gyakorlatokról. A találkozó gondolatébresztő volt, jelentős motiváló hatással az együttműködés egyre szorosabbá tételére.

Kovácsné Bögödi Beáta, JNSZMPSZ szakmai és koordinációs főigazgató-helyettes: Az eddigi találkozásokból látható, hogy a két szervezet közötti együttműködés több szinten valósulhat meg:

1.Stratégiai partnerség: kölcsönösen előnyös, hosszabb távú együttműködés a két szakszolgálat között, melyet a vezetők mozgatnak. Ennek eredménye lehet a két szakszolgálat működésének összehangolása, természetesen az előnyös különbözőségek megtartásával. Ez lehetőséget adhat közös programok indítására, pályázatokon való közös indulásra. Együttműködési lehetőség nyílik az alábbi területeken:

- pályázati együttműködés előkészítése, összehangolása és koordinációja,

- munkaközösségek munkájának összehangolása és koordinációja,

- gyakornoki program, mentorálás szabályzatainak kidolgozása, tapasztalatok megosztása,

- továbbképzések intézményi szervezése, források felkutatása,

- humánerőforrás gondozás, intézményi mentálhigiéné, kiégést megelőző programok közös szervezése.

2.Rendszeres formális kapcsolat: lehetőséget ad a munkaközösségek szintjén a közös szakmai információcserékre, szakmai anyagok közös kidolgozására, közös projektekben, kutatásokban való részvételre, egymás szakmai fórumain, konferenciáin való megjelenésre, előadásra. A munkaközösségek az együttműködés alapjait elkezdték kidolgozni, a részletes kibontás a költségvetés ismeretében valósítható meg.

3.Eseti, formális kapcsolat: ez a fajta együttműködés a szakemberek szintjén valósulhat meg egy-egy rendezvény, szakmai nap kapcsán. Arra nincs mód, hogy minden alkalommal nagyobb létszámmal legyünk jelen a találkozásokon, de néhány kolléga jelenléte biztosítható.

A rendszeres együttműködéshez elengedhetetlen a személyes találkozás, mely tanévenként legalább két alkalommal megszervezendő az aktuális célnak megfelelő létszámmal.

Czagány Bernadett (JNSZMPSZ), a szakértői bizottsági tevékenység munkacsoport vezetője: A szakértői bizottsági tevékenységet folytató munkacsoport tagjainak bemutatkozása után, a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kollégái először külön összegyűjtötték, hogy az elmúlt tanévek során, milyen szakmai sikereket értek el, milyen erősségeik vannak, „jó gyakorlatok” összegyűjtésére helyeződött a hangsúly, valamint a szakterületen megélt nehézségek és hiányosságok megfogalmazására is sor került. A két kiscsoportos ötletbörzét egy közös csoportmegbeszélés követte, ahol egymás munkáját, a munkaközösségek együttműködésének gyakorlati megvalósítását ismerhettük meg. Mindkét szakszolgálat először a dokumentumainak az egységesítésére helyezte a hangsúlyt, formanyomtatványok készültek, a szakértői vélemények szakmai és bizonyos értelemben tartalmi vonatkozásban is ugyanolyanok. Egyezünk a tekintetben is, hogy a bejövő dokumentáció, a vizsgálatkérés formája minden szakszolgálati tagintézménynél ugyanaz. A munkaközösségeink szakmai együttműködése jelenleg másként valósul meg (eltérés a gyakoriság és a csoportlétszám tekintetében van). A közös megbeszélésünk közben több gyakorlati tanácsot és „jó gyakorlatot” kaptunk egymástól, és meg is fogalmaztuk, hogy több területen is közösen gondolkodunk a szakértői bizottsági tevékenység ellátása terén. Bízunk benne, hogy az első találkozást egy gyümölcsöző, mindkét szakszolgálat számára hasznos, szakmai és munkatársi szempontból gazdagító együttműködés követi.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Császár István (JNSZMPSZ) a tehetséggondozás munkacsoport vezetője: A két Megyei Szakszolgálat munkaközösségei között a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szakszolgálatnál a Kiemelten tehetséges tanulók gondozása és a pályaválasztási tanácsadás egy munkaközösségben végzi a feladatát. A munkaközösség vezetők rendezvényeken már előzetesen is találkoztak, ismerték egymás munkáját, megtörtént a kapcsolatfelvétel közöttük. A mostani alkalommal az eddigi terveiket áttekintették, kiegészítették. Mivel országosan újszerű a kiemelten tehetséges tanulókkal való foglalkozás szakszolgálati végzése, így a protokoll alapján történő tevékenységek konkretizálása, a tanácsadás tanulók, pedagógusok szülők felé történő végzése a pedagógusok és szülők megismertetése a felhívó jelekkel kiemelten fontos feladat. Új elemként lépett be egymás rendezvényein előadóként történő megjelenés. A közös pályázatokon való részvételi lehetőség valamint a szponzorok felkutatása is a közös tervek közé került.

Barna Nelli (JNSZMPSZ) a nevelési tanácsadás munkacsoport vezetője:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A nevelési tanácsadás munkacsoport (megyei munkacsoport vezetők, tagintézmény-vezetők) az alábbi együttműködési lehetőségeket fogalmazta meg:

- „Testvérszakszolgálat” választás, kapcsolatfelvétel: minden Fejér megyei vagy JNSZ megyei szakszolgálat választ egy másik megyei tagintézményt, amellyel a kapcsolatfelvételen túl, intézménylátogatás is történne. Egy következő tanévben minden tagintézmény egy másik intézményt választana és látogatnának el egymáshoz, megismerve egymás szakmai munkáját, lehetőségeit.

- Irodalomjegyzék, filmgyűjtemény és eszközajánló készülhetne el közösen, mely mindkét megye honlapján hozzáférhetővé válna a kollégák, pedagógusok, szülők számára.

- A JNSZ megyei nevelési tanácsadás munkaközösség, a 2016/2017. tanévben felkeresett társintézményekkel való kapcsolatfelvételéről számolna be illetve lehetőséget biztosítana arra, hogy a Fejér megyei nevelési tanácsadás munkaközösség is delegáljon kollégát.

- Közös kutatás lehetősége a pszichológia területén (az első félév 2017. januárra megfogalmazásra kerülne a kutatás célja, kiválasztásra kerülne a célcsoport és a kutatás módja. A tanév hátralévő részében elvégeznénk a kutatást, majd a kutatás eredményeire építve a következő tanév nevelési tanácsadás munkafeladatainak egy része az elvégzett eredmények alapján történne).

.

Rácz Klára (FMPSZ) korai fejlesztés, fejlesztő nevelés, konduktív pedagógiai ellátás munkacsoport vezetője:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A munkacsoport döntést hozott a szakterületi együttműködés lehetséges területeiről, az alábbiak szerint:

- egymás gyakorlati munkájának megismerése

- erősségek, jó gyakorlatok

- kérdéses területek

- részletesebben: szakmaközi együttműködés módjai, 0-3 éves gyermekek korai intervenciós nevelési tanácsadása

- 2016/2017. tanév szakmai együttműködése:

- egymás szakmai programjaira való meghívás, azokon részvétel

- JNSZMPSZ mentálhigiénés nap – 2017. március

- FMPSZ Székesfehérvári Tagintézmény szakmai nap – 2017. május

- kapcsolattartás módja: e-mail, skype (elérhetőségek kicserélése megtörtént).

.

Gárdonyiné Kocsi Ilona (FMPSZ) logopédiai munkacsoport vezetője:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A munkacsoport az alábbi területeken jutott konszenzusra:

- A két munkaközösség működésének összehasonlító elemzése,

- Tapasztalatcsere a Szól-e? szűrőeljárás gyakorlati alkalmazásáról.

Együttműködési lehetőségek a két pedagógiai szakszolgálat logopédiai munkaközösségei között:

- Az egységes dokumentáció és a logopédiai ellátás folyamatszabályozásának áttekintése – Szolnok (november 16., szerda)

- Ötletbörze, eszközbemutató, jó gyakorlatok – Szolnok (november 16. szerda)

- Szakszolgálat hete: Szűrés megszervezésének tapasztalatai, dokumentáció – Gárdonyi Tagintézmény – Székesfehérvár

- Atzesberger-beszédindító terápia gyakorlata – Szolnoki Szakszolgálat vendég előadója, Székesfehérváron

- Meghívott előadóval esetismertetés – Székesfehérvár

- Fejér Megyei Logopédiai Nap – közös program: írott nyelvi zavar diagnosztikája és terápiája Soósné Pintye Mária – Székesfehérvár (2017. május)

- Közös részvétel országos szakmai konferenciákon

.

Szőke Eszter (FMPSZ) gyógytestnevelés munkacsoport vezetője:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A megérkezés, ismerkedés, bemutatkozás és tájékoztatás után szakterületenkénti

munkacsoportokban folytattuk a munkát. A gyógytestnevelés munkacsoport a következő témákban fogunk a 2016/2017. tanévben(től) együttműködni a Jász-Nagykun-Szolnok megyei gyógytestnevelő kollégákkal:

- Ismerkedés folytatása, az együttműködésünk lehetőségeinek feltérképezése

- Használható közös szakirodalmi jegyzék összeállítása

- Jól bevált eszközök ajánlása

- Gyakorlattár csere

- “Házi feladat” gyakorlatsor összeállítása szülők részére, diagnózisokként

- Ötletgyűjtés a “Szakszolgálatok Hetére”

- Gyógytestnevelők Országos Konferenciáján való részvétel

- Aktív szakmai kapcsolattartás

- Közös gondolkodás, egymástól tanulás

A munkanap baráti hangulatban zajló kellemes szakmai együttlét volt, reméljük, mindkét intézmény hasznára válik!

.

Gedő Ágnes (FMPSZ) óvoda- és iskolapszichológiai munkacsoport vezetője:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A munkacsoport először egy belső környezeti elemzést végzett, mindkét megyei intézményre vonatkozóan, hogy felderítsék a szakszolgálati IOP koordinációval kapcsolatos erősségeket és fejlesztendő területeket.

Eszerint a JNSZMPSZ főbb erősségei és fejlesztendő területei:

- A munkaközösséget szakmai fórummá bővítették, mely élő kapcsolatot ápol a megye iskola- és óvodapszichológusaival. Ősszel és tavasszal szakmai fórumot tartanak, ekkor a szakszolgálati és külsős pszichológus kollégák egy releváns téma köré szervezve, gyakorlatorientáltan együtt dolgoznak.

- Rendszeres a kapcsolat a Módszertani Bázissal, ahol fontos szakmai információkhoz jutnak. Erről beszámoló is készül, amit megkapnak a tagintézményekben dolgozók, az anyag az intézményi honlapra is felkerül.

- Minden évben aktualizálják a megyei IOP helyzetképet. A munkaközösség indulásakor, 2013-ban végeztek egy, pszichológus ellátottsággal kapcsolatos felmérést a megye iskoláiban, óvodáiban, az eredményeket feldolgozták és egy tanulmány formájában továbbították a fenntartónak. Azóta a megyében megjelentek az intézményi pszichológus státuszok, és a 2016/2017-es tanévtől a szakemberek már csak 2 intézményben dolgoznak egyszerre (egy nagyobb és egy kisebb létszámú iskolában).

- A munkába álló iskola-, óvodapszichológusokat aktualizált irodalomjegyzék segíti.

- Gyengeségnek tekinthető, hogy a munkaközösségi tagok nem az adott szakterülten dolgoznak, nincsenek tankerületi koordinátorok, lassan alakul ki az IOP hálózat és nagyon “Szolnok-központú” a tevékenység.

A FMPSZ főbb erősségei és fejlesztendő területei:

- Lelkesek és motiváltak a munkaközösségi tagok.

- Jelentős kapcsolati tőkével rendelkeznek (FMPSZ, Módszertani Bázis, más megyék iskolapszichológus és koordinátor szakemberei).

- Jól művelik az iskola-, óvodapszichológia marketingjét, konferenciát, szakmai programokat szerveznek, pályázatokat írnak.

- Elkészült a szakterületi irodalomjegyzékük, a megye iskolái „ugrásra készen” várják az iskolapszichológusokat.

- Támogató a szakszolgálati környezet, kialakultak stabil együttműködések a tagintézményekkel.

- A Békés Iskolák programba történő bekapcsolódásuk egyrészt élő kapcsolatot biztosít a külső iskolai környezettel, másrészt ezáltal állandó munkakapcsolat létesült a budapesti kollégákkal.

- Legfőbb gyengeségnek tekinthető, hogy hiányoznak a megyében az iskola-, óvodapszichológus státuszok, valamint a Szakszolgálatnál a koordinátori státuszok.

Mindezek alapján együttműködésünk lehetséges területeként határoztuk meg egymás jó gyakorlatainak átvételét: a JNSZMPSZ kérdőíves felmérésének módszerét és a FMPSZ IOP marketingtevékenységének, újító törekvéseinek cseréjét és megosztását. Rendszeresen szeretnénk az Iskolapszichológiai Módszertani Bázis rendezvényein személyesen is találkozni, továbbá szándékunkban áll szakmai anyagainkat kicserélni és egymás rendezvényein részt venni.

Mint fentiek igazolják, az együttműködés „magvait” szorgos kezek ültették el, és gondozzák, mely azonban csak akkor szökkenhet szárba, ha a lelkesedés megmarad. A tervezett közös szakmai programokhoz a két intézmény vezetősége igyekszik megteremteni a megvalósítás feltételeit, mert hisszük, hogy mindannyian gazdagabbak leszünk az együttműködés révén, úgy szakmailag, mint emberségünkben. Mindkét intézmény a feladatát szolgálatnak tekinti, a gyermek – kliens mindenek feletti érdekét tartja szem előtt, és nem sajnálja az energiát, fáradságot és időt, hogy tehessen érte, segíthesse, támogathassa a rászorulót, mely folyamatban maga a segítő szervezet is megújul, és szakmailag folyamatosan erősödik.

Helen Keller gondolatával azonosulva kezdjük meg tehát az együttműködést, és közösen hisszük a megvalósítás még távoli, de elérhetőnek látszó sikerét:

„ Egyedül keveset tehetünk, együtt azonban sokkal többet.

Mile Anikó és Csibi Enikő
főigazgatók


Category: együttműködés , Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat , Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat , Székesfehérvár