„A legmagasabb kitüntetés
mások szolgálata.”

Max Brooks

Nyitó-záró értekezlet

2021. augusztus 31-én tartottuk a hagyományos  nyitó-záró értekezletünket. A jelenlévők köszöntése és az új kollégák bemutatása után Dr. Mile Anikó főigazgató asszony beszámolt a 2020/2021-es tanév történéseiről, értékelte a szakszolgálati feladatok ellátását tagintézményi lebontásban és összesítve is. Ezt követően elfogadtuk a módosított Szervezeti és Működési Szabályzatot, majd a munkaközösség-vezetők beszámolói következtek; akik értékelték az elmúlt tanév eredményeit és szakmai kihívásait. 

A már harmadik éve meghirdetett belső pályázatunk kollégáink szakmai innovációit hivatott bemutatni, a beérkezett színvonalas pályaműveket oklevéllel ismertük el. Elismerő oklevélben részesültek:  Tabi Adrienn és Móró Viktória a Gárdonyi Tagintézményből, Bordácsné Ágoston Krisztina,  Korózs Alexa és Móra Katalin a Dunaújvárosi Tagintézményből, Szabóné Bögyös Orsolya és Molnárné Koncz Éva a Sárbogárdi Tagintézményből, Siteri Erika a Móri Tagintézményből, Nagyné Burka Brigitta és György-Halmi Bettina a Székesfehérvári Tagintézményből és Badics Gyöngyi a Martonvásári Tagintézményből.  

A pandémia miatt elmaradt pedagógusnapi elismeréseket is a nyitó-záró értekezleten adtuk át. A 2020/2021-es tanévben végzett elhivatott és lelkiismeretes munkájukért pedagógusnapi elismerésben részesültek a kovetkező kollégák:

Karai Anikó fejlesztő pedagógus – Bicskei Tagintézmény

Homolya Anikó logopédus – Gárdonyi Tagintézmény

Fábián Dóra logopédus – Martonvásári Tagintézmény

Izmindi Katalin gyógypedagógus – Móri Tagintézmény

Molnárné Koncz Éva logopédus – Sárbogárdi Tagintézmény

Gilyén Annamária pszichológus – Székesfehérvári Tagintézmény

Csernus-Lukács Edina gyógytestnevelő – Székesfehérvári Tagintézmény

Bükkiné Andó Mónika gyógypedagógus – Székhelyintézmény

Átadtuk a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat 2020/2021-es tanév nem pedagógus munkakörű dolgozó elismerését is, ezt Aranyné Machata Zsuzsanna, a Székhelyintézmény adminisztrátora vehette át. 

A rendezvény végén a nyugdíjba vonuló kollégáink vették át az okleveleket és díjakat életpályájuk elismeréseként: Nagy Márta gyógytestnevelő a Gárdonyi Tagintézményből, Csatáriné Somogyvári Erzsébet gyógytestnevelő a Sárbogárdi Tagintézményből, Winklerné Hiripi Irén gyógypedagógus az  Enyingi Tagintézményből, Fésüs Irén gyógytestnevelő a Székesfehérvári Tagintézményből és Bánhegyi Péterné gyógypedagógus a Székhelyintézményből.

Szeretettel gratulálunk valamennyi elismerésben részesült kollégánknak, az új tanévre pedig kitartást, lelkesedést és jó hangulatot kívánunk minden pedagógus és pedagógiai munkát segítő munkatársunknak!